Please scroll down for the English language description.
Szilágyi Júlia és Pető Katalin pszichiátereket egyrészt a saját, másrészt a pácienseik család- és élettörténetének megismerése indította arra, hogy tudományos célú interjúsorozatot készítsenek a holokauszt okozta traumákra fókuszálva. Az interjúkat a csoport egyenrangúként kezelt tagjai vették fel, a feldolgozás során mindenki kapott egy-egy leiratozott példányt, amelynek segítségével közösen elemeztek és írtak jegyzeteket, publikációkat – ez a fajta szoros együttes munka az orvosi tudományos közlemények hagyományába is illeszkedik. A vizsgálat során Kun Miklós pszichiáter és Andorka Rudolf szociológus mentorálta a kutatócsoportot.
A kutatók a szakirodalomból és saját tapasztalataikból kiindulva komplex családtörténeteket vizsgáltak: élettörténetekre voltak kíváncsiak, emellett hangsúlyosan foglalkoztak a zsidósághoz fűződő viszonnyal, a családban előforduló betegségekkel, kórosnak vélt tünetegyüttesekkel. Pszichoterápiás gyakorlatuk és nemzetközi szakirodalmi tájékozottságuk alapján feltételezték, hogy különböző pszichés panaszok okai gyakran rejtett, tudattalan szülői traumák lehetnek. Az interjúk révén igyekeztek részleteket megtudni a holokauszt-túlélők lelki problémáinak átörökítési mechanizmusairól. A beszélgetéseket nem terápiás alkalmaknak fogták fel, ugyanakkor az orvosi megközelítésből következett a kutatás egyfajta prevenciós szándéka: „Vizsgálatunknak külön aktualitást ad, hogy ez a generáció most van abban az életkorban, amikor tagjai gyermeket nevelnek, s így égetően fontos ezen lelki sérülések továbbvitelének megakadályozása azok feltárásával és elemzésével.”
Szilágyi és munkatársai nyitott kérdéseket feltevő, mai fogalommal élve narratív interjúk készítésére törekedtek, a zárt kérdéseket alkalmatlannak találták a tudatalatti tartalmak feltárására: „Célzott kérdéseink nem voltak – a vizsgálat célját ismerve beszéljenek életükről, családjukról, múltról, jelenről, mindenről, amit fontosnak tartanak. Az interjúk során ezen kívül feltett kérdéseink a felbukkanó gondolatok szabad áramlásának tiszteletben tartásával az elmondottak tudatközeli (szakkifejezéssel: tudatelőttes) tartalmának kibontását szolgálták.” – írják egyik kutatási jelentésükben (1988. február 24.). Ehhez képest az átlagosan 50 gépelt oldal terjedelmű szövegekben a tervezetthez képest jócskán akadnak zárt kérdések, megszakítás nélküli, hosszabb szövegrészek viszont csak elvétve.
Az interjúalanyokat hólabda módszerrel érték el, többeket a saját pszichiátriai praxisukból ismertek, a résztvevőket anonimitásról biztosították. A kutatási jelentések szerint 40 interjút rögzítettek első és második generációs, valamint egy gyermekkorú harmadik generációs holokauszt-túlélővel. A szülőkkel, gyerekekkel, testvérekkel, néhány esetben egész családokkal készült beszélgetéseket külön-külön vagy együtt, általában két-három ülésben vették fel. Az interjúk többsége, talán mindegyike Budapesten élőkkel készült. A négy résztvevőn kívül más nem vett fel interjúkat. Az átiratokat nem egészítik ki személyes adatokat tartalmazó kérdőívek, de a szövegekből általában kiderül a válaszolók kora, foglalkozása, családi helyzete.
A másfél év alatt elkészült 40 interjúból 35 átirata került 2011-ben a 20. Század Hangja Archívum és Kutatóműhely gondozásába. Ezek között szerepel tíz családi, esetenként kettő-négy fővel készült csoportos beszélgetés, és több önálló, azaz más családtag bevonása nélkül rögzített egyéni interjú. A meglévő átiratok terjedelme összesen cca. 1800 gépelt oldal. A beszélgetésekben családtörténetek hangzanak el, általában a szülők fiatal korától haladva a beszélgetés időpontjáig, fókuszban a háborúval és a holokauszttal. A személyes élettörténet kapcsán szinte minden esetben szó esik a kérdezett különböző betegségeiről. Az interjúk legépelt szövegét kutatási terv, ösztöndíjszerződések, beszámolók, jelentések, előadástervezetek, tanulmányvázlatok, publikációk másolata, idegen nyelvű szakcikkek, bibliográfiák és egyéb kutatási dokumentációk egészítik ki. Az interjúk hanganyaga sajnos nincs meg. A beszélgetéseket és azok elemzését a kutatók a rendszerváltás környékén néhány tudományos közleményben bemutatták, a gyűjtemény ugyanakkor további feldolgozásra vár.
A kutatáshoz tartozó kutatási anyagok embargó alatt állnak és csak egyedi elbírálás után, korlátozott feltételek mellett kutathatók. Az archívum elérhetősége: voices@tk.hu
As a result of their personal experiences related to their own family histories and those of their patients, Júlia Szilágyi and Katalin Pető psychiatrists came to the decision to prepare a series of scientific interviews focusing on the traumas caused by the Holocaust. The interviews were recorded by the members of the group, who were treated as equals: during the processing of the interviews, everyone received a copy of the transcript and the group analyzed and wrote notes and publications together - this kind of close joint work also fits into the tradition of medical scientific publications. During the investigation, psychiatrist Miklós Kun and sociologist Rudolf Andorka acted as mentors.
Based on the literature and their own experiences, the researchers examined complex family histories: they were interested in life histories, and in addition, they focused on the relationship to Judaism, diseases occurring in the family, and syndromes considered abnormal. Based on their psychotherapy practice and their knowledge of international literature, they assumed that the causes of various psychological complaints could often be hidden, unconscious parental trauma. The interviews were supposed to uncover details about the transmission mechanisms of the mental problems the Holocaust survivors were struggling with. Although the conversations were perceived as non-therapeutic occasions, the medical approach resulted in a kind of preventive intention of the research: "Our study is given special relevance by the fact that this generation is now at the age when its members are raising children. So with their exploration and analysis, it is extremely important to prevent these mental injuries from being passed on to [this second generation]."
Szilágyi and his colleagues planned to conduct what we call today narrative interviews, using open-ended questions, as they deemed closed questions unsuitable for exploring subconscious content: "We did not have targeted questions - letting them know the purpose of the investigation, we asked our interviewees to talk about their lives, their families, past, present, everything that they considered important. The questions we asked during the interviews, while respecting the free flow of emerging thoughts, served to uncover the near-conscious (or to use a professional term, preconscious) content of what was said," says one of their research reports (February 24, 1988). As a matter of fact, contrary to this plan, the transcripts with an average length of 50 typed pages contain quite a few closed questions, while there are scarcely any uninterrupted, long passages.
The interviewees were reached using the snowball method - several of them known from the psychiatric practice of the researchers - and the participants were assured of anonymity. According to research reports, 40 interviews were recorded with first- and second-generation Holocaust survivors, and with one child who was a third-generation survivor. Conversations with parents, children, siblings, and in some cases with entire families were recorded separately or together, usually in two or three sessions. Most, if not all, of the interviews were conducted with people living in Budapest. 40 interviews were completed in a year and a half. No one else but the four named contributors conducted interviews. The transcripts are not supplemented by questionnaires containing personal data, but the texts usually reveal the age, occupation, and family situation of the respondents.
In 2011, 35 interview transcripts were deposited at the 20th Század Hangja Archive and Research Group. These include ten family group discussions, sometimes with two to four people, and several individual interviews recorded independently, i.e. without the involvement of other family members. The total length of the existing transcripts is approx. 1,800 typed pages. In the conversations, family stories are told, usually starting from the parents' youth to the time of the interview, focusing on the war and the Holocaust. In almost all cases, the interviewee's various illnesses are discussed in connection with their personal life history. The transcripts are supplemented by a research plan, scholarship contracts, reports, lecture drafts, study outlines, copies of publications, foreign language articles, bibliographies and other research documentation. Unfortunately, the audio recording of the interviews is not available. The conversations and their analysis were presented by the researchers in a few scientific publications around the time of the regime change, but the collection is awaiting further elaboration.
Research materials pertaining to this collection are under embargo and only partially researchable. Interested researchers should contact the Archive at voices@tk.hu
Lénárt András: Zsidó indentitáskutatások a holokauszt után született generáció körében. Socio.hu, 2016/3, 149-161.
Cserne István–Pető Katalin–Szilágyi Júlia–Szőke György: Az elmaradt gyász. Múlt és Jövő (1), 1989, 31–32.
Cserne István–Pető Katalin–Szilágyi Júlia–Szőke György: Psychic Characteristics of Hungarian Holocaust Survivors and Their Children The Analysis. Paper to the Conference of the Society of Traumatic Stress Studies, San Francisco, California, Oct 27–30, 1989.
Cserne István–Pető Katalin–Szilágyi Júlia–Szőke György: Az első és a második generáció. Holocaust-túlélők és gyermekeik. Psychiatria Hungarica, április, (7)2, 1992, 117–129.
Cserne István–Pető Katalin–Szilágyi Júlia–Szőke György: The Second and the Third Generation Holocaust Survivors and Their Descendants. In Studies on the Holocaust in Hungary. Szerk.: Randolph L. Braham. New York, 1990, 238–255.
Cserne István–Pető Katalin–Szilágyi Júlia–Szőke György: A második és a harmadik generáció. Holocaust-túlélők és gyermekeik. Psychiatria Hungarica, 1992. április, VII. évf. 2. sz. 117–129.
Pető Katalin: „Engem az antiszemitizmus sodort a zsidók közé”. In Kovács M. M. – Y. Kashti – Erős F. (szerk.) Zsidóság, identitás, történelem. Budapest, T-Twins, 1992, 128–140.
Pető Katalin: Identitás és történelem. In A társadalmi traumatizáció hatásai és pszichoterápiájának tapasztalatai. (Konferencia,1998. november 13–15.) Szerk. Virág Teréz, Budapest, 1999, Animula.
Pető Katalin: A Zelig jelenség, avagy közepesen semmilyen. In Diszkrimináció és üldöztetés: hatások és következmények. (Konferencia, 2000. november 10–12.) Szerk. Bárdos Katalin és Kardos Péter. Budapest, 2001, Animula.